Rólam
Dr. Bohács Katalin vagyok.
Környezetmérnök, egyetemi oktató, coach és két gyerek anyja.
Gyerekkoromban zongorázni szerettem volna.
Nem volt zongoránk, és nem is telt volna rá, ezért furulyázni tanultam. Jól ment, szerettem, és kihoztam belőle, amit lehetett. A következő lépés a fuvola lett volna, de arra már nem volt pénzünk. Egy idő után megtanultam elhallgattatni a vágyaimat.
„Minek szeretném, ha úgysem fér bele?”
Sokáig azt hittem, ez ügyesség: jól alkalmazkodom, és abból hozom ki a legtöbbet, ami éppen van.
Aztán anya lettem, és ugyanezt csináltam, csak nagyobb tétekkel. Nem azt kérdeztem, mit szeretnék, hanem azt, hogy mi fér bele, és abból próbáltam kihozni a maximumot.
Sokáig bírtam: két gyerek, egyetemi munka, háztartás, család és még ezer teendő. Egy darabig működött is. Csak közben egyre kevesebb maradt belőlem.
Amit sokáig nem értettem
Az önfejlesztésből is munkát csináltam.
Jelenleg egy hatéves önismereti program közepén tartok. Két év után már komolyan dolgoztam magamon: naplót vezettem, voltak rutinjaim, tanultam az érzésekről és a szükségletekről, és megtanultam az erőszakmentes kommunikáció alapjait.
Mégis előfordult, hogy este tízkor mosogattam, és közben fejben már a másnapot szerveztem.
Listákat írtam, terveztem, szabályokat állítottam fel magamnak, és újabb dolgokat akartam jól csinálni – pedig éppen attól reméltem könnyebb életet, hogy jobban figyelek magamra.
Nem az segített, hogy még jobban igyekeztem, hanem az, hogy elkezdtem feltenni magamnak a kérdést:
„Én valójában milyen életet szeretnék?”
Ahonnan jövök
Évekig azt kutattam, hol akad el egy folyamat.
Eredeti szakmám szerint környezetmérnök és előkészítéstechnikai mérnök vagyok. A műszaki földtudományok területén szereztem doktori fokozatot, és tíz éve tanítok a Miskolci Egyetemen, magyarul és angolul.
A kutatásban azt kerestem, hol van a szűk keresztmetszet, mi történik feleslegesen kétszer, és hol lehetne egyszerűbb. Ez a gondolkodásmód ma is velem van: szeretek összefüggéseket keresni, és utánajárni, mi van egy probléma mögött.
Csakhogy az emberek nem ipari folyamatok. Ezt magamon is meg kellett tanulnom: attól, hogy valamit megértek, még nem biztos, hogy meg is tudom csinálni. Ezért lett fontos számomra a gyakorlás.
- Végzettség
- környezetmérnök, előkészítéstechnikai mérnök, life coach
- Fokozat
- PhD, műszaki földtudományok
- Munkahely
- Miskolci Egyetem, 10 éve
- Terület
- hulladék-újrahasznosítás, nyersanyag-feldolgozás, környezettechnológia, önismeret, önfejlesztés
- Nyelv
- magyar, angol
Amit csinálok
Nálam nem előadást hallgatsz. Gyakorolunk.
Kis csoportokban dolgozom anyákkal. Hozol egy valódi helyzetet, megfogalmazod, mit szeretnél mondani, és kimondod. Először itt, ahol van idő megállni, újrakezdeni és másképp megfogalmazni. Utána jöhet a való élet.
A munkámban fontos a rendszer, a fejlődés és a figyelem, de az is, hogy a feladatok mellett maradjon hely az életre. Ezért dolgozom délelőtt, és ezért nem adok hosszú listát arról, mit kellene otthon gyakorolnod.
Amit fontosnak tartok
- Fejlődni úgy, hogy közben nem kell folyton javítgatnod magad.
- Figyelni magadra úgy, hogy a kapcsolataid is fontosak maradnak.
- Határt húzni úgy, hogy közben nem válsz keménnyé.
- Olyan egyensúlyt találni, amelyben a saját életed nem mindig a sor végére kerül.
Két éve írtam le ezt a mondatot a naplómba, és azóta is sokszor eszembe jut:
„Szeretnék szeretetből reagálni, és nem félelemből.”
Határok
Amiben tudok segíteni – és amiben nem
Az én területem a jelen: a hétköznapi helyzetek, amelyekben szeretnél máshogy jelen lenni. A határok, a kérések, az érzések és a szükségletek kimondása. Az, hogy amit fejben már értesz, a mindennapokban is működni kezdjen.
A coaching nem terápia, és nem helyettesíti a pszichológiai vagy pszichiátriai ellátást. Ha olyan helyzetben vagy, amelyhez terápia vagy más szakellátás kell, abban is segítek, hogy megtaláld a megfelelő szakembert.
Gyors átalakulást nem ígérek. Azt viszont igen, hogy nem kell tökéletesen érkezned.
Megnézem, mit kínálsz →